A kovász a tésztában – megakadályozza a jóságot?

A Talmudban egyetlen olyan pont található, ahol a homec (kovász) fogalmát egyértelműen azonosítja a jécer hárával, a rossz ösztönnel (Beráchot 17a). A Zohárban állítólag több ilyen pont is van, de a tanítás most a Talmud szóban forgó helyére, az ima utáni kérésekről szóló részre összpontosít.

Az ima utáni kérések fejezete

Ez a talmudi szakasz egy különleges, kimondottan aggadikus jellegű rész: a bölcsek által az ima végeztével elmondott személyes kérések gyűjteménye. A fejezet a 16. oldalon kezdődik, és hosszan sorolja a különböző rabbik különböző tanításait és imáit.

Ráv Alexandri imája: a sarok metaforája

Az egyik bölcs, Ráv Alexandri így imádkozott az imája után:

„Legyen az a te akaratod, Örökkévaló Istenünk, hogy állíts minket egy világos sarokba, és ne állíts minket egy sötét sarokba."

Rási magyarázata szerint ez a „sarok" metafora a száműzetés, a gálut kényelmetlen, szűk helyzetére utal. A héberben a cár szó egyszerre jelent szűket és bajt – a száműzetés állapota egyfajta dáchak, egyfajta összeszorítottság.

A „sötét sarok" képe konkrétan is érthető: egy házban, ahol a fény felülről érkezik, a sarokba nem jut elegendő napfény. De a metafora mélyebb értelme az, hogy a száműzetésben élő zsidóság nehéz, nyomasztó körülmények között van.

A Mahársa értelmezése szerint Ráv Alexandri azért imádkozik így, mert bár a gálutban félre vagyunk tolva, a helyünkről ki vagyunk mozdítva – legalább ott, abban a sarokba szorítottságban legyen nekünk világosság. Ez a világosság a Tóra: ha a száműzetésben Tórát tanulunk, akkor van fényességünk. Ahogy Eszter könyve is mondja: „lett a zsidóknak fényesség és öröm."