A nők szombati micvéi: kidus és Hávdálá

A mostani szakaszban, a Softimban van egy nagy, átfogó alapvetés, és az előző heti szakaszban, a Reében is van egy ugyanilyen fontos alapvetés – a kettő pedig szorosan összefügg egymással. Érdekes módon kevesen tudják megmondani, melyik szakaszban melyik található, pedig érdemes egyszer s mindenkorra megjegyezni.

A Reében olvassuk (jól elrejtve, a szöveg közepén):

„ti az Örökkévaló gyermekei vagytok, ezért ne vagdaljátok meg magatokat, és ne csináljatok kopaszságot a szemeitek között a halott miatt, mert szent nép vagytok az Örökkévalónak”.

A Bölcsek ezt úgy is értelmezik, hogy ne hozzunk létre magunk közt alcsoportokat, ne oszlódjunk szét kis klikkekre, hanem tartsunk össze, hiszen mindannyian egyaránt az Örökkévaló gyermekei vagyunk.

A Softimban pedig ez áll:

„légy tökéletes, feddhetetlen [támim] az Örökkévalóval, a te Isteneddel.”

Mind a két gondolat – a Reében és a Softimban is – a bálványimádás tilalmához kapcsolódik.

Egy elgondolkodtató magyarázat

Van egy nagyon érdekes – és őszintén szólva kicsit kényelmetlen – magyarázat, amit nemrég hallottam, és amit az ima után is szeretnék majd megosztani. Mi is volt valójában a jövendőmondás, a szellemidézés, a bűvölés? Ezek mind arra szolgáltak, hogy az ember találjon magának egy támaszpontot, ami nem az Örökkévaló. Aki viszont „tökéletes”, az egyedül az Örökkévalóban bízik.

Ha ma valaki szakértőkre, prognózisokra, "várható értékekre" támaszkodik, ahelyett hogy az Örökkévalóban bízna, az lényegében ugyanezt a modern jövendőmondást műveli.

A nők kötelezettsége Kidusban és Hávdálában

Most pedig térjünk rá a halachára. A nők kötelesek meghallgatni a Hávdálát, ugyanúgy, ahogy kötelesek meghallgatni a Kidust is – legalábbis van, aki vitatja ezt az állítást. De mielőtt belemennénk a vitába, tegyük fel a kérdést: valóban kötelesek a nők a Kidusra?

Alapelvként a nők a Tóra tiltásaiban ugyanúgy kötelesek, mint a férfiak, viszont az időhöz kötött tevőleges parancsolatok – vagyis azok a pozitív parancsolatok, amelyeket egy meghatározott időponthoz köt a Tóra – alól fel vannak mentve.

Először is nézzük meg: a Kidus időhöz kötött tevőleges parancsolat, a Hávdála szintén az.

Miért kötelesek mégis a nők a szombati parancsolatokban?

Akkor miért kötelesek mégis a szombati parancsolatokban, például a Kidusban? A válasz a Tízparancsolat két megfogalmazásában rejlik.

Az egyik helyen az szerepel, hogy „emlékezz meg” a szombatról – ez a pozitív parancsolat –, a másik helyen pedig, hogy „őrizd meg” a szombatot – ez a tiltás. A hagyomány szerint ezt a kettőt az Örökkévaló egyetlen kimondással, egyetlen hanggal mondta ki, amit mi emberi nyelven leírni nem tudunk – csupán annyit tudunk, hogy az egyik könyvben az egyik, a másikban a másik megfogalmazás szerepel.

Mivel a két parancsolat – a pozitív és a negatív – így eggyé forrt, ettől kezdve nem teszünk közöttük különbséget: mivel a nők kötelesek a szombati tiltásokban, automatikusan kötelesek a szombathoz kapcsolódó minden tevőleges parancsolatban is, beleértve a Kidust.

Ezzel a Kidus kérdését tehát megválaszoltuk – de a Hávdála kérdése nem ilyen egyszerű. Hiszen a Hávdála, szigorúan véve, nem szombati parancsolat, hanem olyan tevőleges, időhöz kötött parancsolat, amelyet éppen a szombat kimenetele okoz – vagyis már azután történik, hogy a szombat véget ért.

Ez a különbség adja az alapját annak a klasszikus rabbinikus vitának, hogy a nők kötelesek-e egyáltalán a Hávdálára: érvelhetünk úgy, hogy mivel a nők kötelesek a szombati parancsolatokban, és a Hávdála szorosan a szombathoz kapcsolódik, kötelesek benne is – de érvelhetünk úgy is, hogy éppen azért, mert a Hávdála idejére a szombat már véget ért, ez a párhuzam nem áll fenn. Ez a vita nyitja meg a Sulchán Áruch idevágó fejezetének első sorát is.

A Remo végül úgy foglal állást, hogy mivel kétséges a nők kötelezettsége, a nők ne mondjanak maguknak Hávdálát, hanem hallgassák meg a férfiak Hávdáláját. Ha ennyiben maradna a történet, akkor a válasz az eredeti kérdésre egyszerű volna: ha elmondtam a Hávdálát a zsinagógában, majd hazamentem, és otthon is elmondtam a feleségemnek, ezzel pontosan megfeleltem a Remo útmutatásának.

A kölcsönös felelősség elve

Végül van egy szép, alapvető elv, amely az egész kérdéskört átszövi: minden zsidó felelős egymásért. Ha például közös lakomát és Kidust tartunk, és valaki csak később, megkésve érkezik, miután mi már elmondtuk a Kidust és ettünk is, mégis mondhatok neki külön Kidust – annak ellenére, hogy én már teljesítettem a saját kötelezettségemet –, mert amíg ő nem teljesítette a sajátját, addig az én kötelezettségem is hiányos, hiszen egy néppé, egy csapattá tartozunk. Ez a kölcsönös felelősség elve, az arvut alapja.

Ugyanezen logika alapján, ha szombat este elmondom a Hávdálát a zsinagógában, majd hazamegyek, és otthon is elmondom a feleségemnek, akkor ezt azért teszem, mert felelős vagyok érte – ez volt az alaplogikám egészen tegnap estig.

Azóta viszont több izgalmas részlet is felszínre került, amelyekre majd holnap térünk ki bővebben. Egyelőre annyit érdemes elmondani előre: az első kérdés az, hogy a nők egyáltalán beletartoznak-e ebbe a kölcsönös felelősségi közösségbe, és ha igen, honnan tudjuk ezt – nem elég, ha csak kijelentem, és mindenki elhiszi. A másik kérdés pedig az, hogy talán a nők egyáltalán nincsenek is kötelezve a Hávdálára – hiszen, ahogy láttuk, a Hávdála már nem tartozik szorosan a szombathoz.

A mai tanulás végeredménye tehát az, hogy ha csak lehetséges, a legjobb megoldás az, ha a nő maga mondja el saját magának a Hávdálát, ahelyett hogy a férje recitációjára támaszkodna.