Az elengedett adósság visszafizetése — mit tegyünk, ha mégis megjön a pénz?

Történt egyszer, hogy egy zsidó ember kölcsönadott egy nagyobb összeget egy igazán megbízható, jó barátjának. Telt-múlt az idő, és a pénz nem érkezett meg. Egy idő után azonban a helyzet már nem volt ilyen kellemes, és egyre kevésbé tűnt valószínűnek, hogy a pénz valaha is visszakerül hozzá.

Aztán eljött Ros Hásáná. A hitelező úgy gondolta, hogy ezt a pénzt úgysem fogja már viszontlátni — de tudta, hogy a barátja rendes ember, aki mindent megtett, hogy visszafizesse, csak egyszerűen nem jött össze neki.

Így hát úgy döntött: elengedi az adósságot, nehogy a barátját Ros Hásánakor számon kérjék és elővegyék emiatt a tartozás miatt az égi ítéletben. Másnap — mivel kétnapos ünnepről van szó — a harmadik napon a hitelező kinyitja a postaládáját, és talál benne egy csekket: a barátja mégis visszafizette az adósságot.

A kérdés, amelyet ez alapján fel szoktak tenni: elfogadhatja-e ezt a pénzt, miután már elengedte az adósságot?

Kell-e formális jogcselekmény az adósság elengedéséhez?

A Sulchán Áruch, Chosen Mispát 241. fejezete kifejezetten az adósságelengedésről és az ajándékozásról szól. Eszerint, ha valaki megbocsátott a barátjának egy nála lévő tartozást — akár pénzt, akár egy nála zálogba helyezett tárgyat —, ehhez nincs szükség formális birtokbaadási aktusra (kinján) és tanúkra sem: elég, ha ez csupán szóban történik. Ez eltér például egy ingatlan adásvételétől, amelyhez valóban szükséges valamilyen formális jogcselekmény; az adósság elengedése azonban pusztán szóban is érvényesen megtehető.

A Rema hozzáteszi ehhez, hogy van olyan vélemény, amely szerint ez akkor is elég, ha közben létezett egy írásos adóslevél a tartozásról, amennyiben azt nem tépték szét — és van, aki szerint ilyenkor nem elég a puszta szóbeli elengedés.

Ebben a konkrét történetben azonban nem volt írásos adóslevél, tehát ez a kérdéskör — hogy tudniillik kinél van a papír — nem releváns a mi esetünkre.

A „kim li” elve

Amikor két rabbi eltérően dönt egy pénzügyi kérdésben — mint jelen esetben is, hiszen az egyik álláspont szerint az írásos adóslevél megléte segítene az adósnak megtartani a pénzt, a másik szerint viszont nem —, ilyenkor lép érvénybe a pénzügyi jogban ismert „kim li” elve: az érintett fél mondhatja, hogy ő azt a rabbit követi, amelyiknek a döntése neki kedvezőbb, hiszen a Talmud pénzügyi kérdésekben külön szabályt hoz arra, hogy vitatott halachikus kérdésekben a birtokon belüli fél (vagyis akinél a pénz van) a számára kedvezőbb véleményre hivatkozhat.

Tudnia kell-e az adósnak az elengedésről?