Bevezető a cicit és a techélet (égszínkék rojtok) micváiba

Két micva áll hozzám különlegesen közel (érzelmileg): a cicit és a szuka. A Talmud is megemlíti, hogy az egyes rabbiknak megvoltak a maguk kedvenc micvái, tehát ez teljesen elfogadott hozzáállás. A tóratanulás és az imádság ezektől különálló kategória: nem pusztán micva, hanem kommunikáció – az imádságban az ember szól az Örökkévalóhoz, a tóratanulásban az Örökkévaló szól az emberhez.

A szuká szimbolizálja az ideiglenes, minimális hajlékot, amelyben mégis az Örökkévaló oltalma alatt élünk, és ezzel relativizálja a lakáshoz, a vagyonhoz való ragaszkodást.

A cicit: galut-zsidóként, asszimilált családból érkezve nőttem fel, ahol a zsidóság olyasmi volt, amit nem volt szabad nyilvánosan vállalni. A cicesz ennek az antitézise – a büszke, látható zsidóság jelképe. Bár a kipa is ilyen jelkép, a kipa nincs benn a Tórában, míg a cicesz viselésének kötelezettsége egyértelműen Tórai micva.

A techélet felfedezése

A tékhelét hordásának szükségességére egy másik felfedezéshez hasonló logika mentén jutottam el. Arról tanultam, hogy mit hoznak fel azok, akik a tékhelét megtalálása ellenére sem tartják kötelezőnek a viselését? Az ellenérvek annyira gyengék voltak, hogy ebből számomra az következett: ha nincs meggyőző érv a tartózkodás mellett, akkor hordani kell.

A cicesz Tórai alapja

A Tóra szövege (Bamidbar, a Slách hetiszakasz végén) így szól:

„Készítsenek maguknak ciciszt ruháiknak sarkaira, nemzedéken keresztül. A cicisz sarkok rojtjaira tegyenek egy égszínkék rojtot."

Ebből két kérdés következik:

1. Kötelező-e egyáltalán ciceszt viselni?
2. Kötelező-e a kék (tékhelét) rojt?

A Misna tanítása – Menahot 4. fejezet

A tékhelét témájának fő talmudi helyszíne a Menahot traktátus (a lisztáldozatokról szóló traktátus) negyedik fejezete, amelynek első misnája kimondja:

„A kék nem akadályozza meg a fehéret, és a fehér nem akadályozza meg a kéket."