Hányféleképpen szentelhetjük meg a Teremtő Nevét?

A mai tanítás középpontjában a kidus Hásém fogalma áll, amely az Emor hetiszakaszban szerepel.

Az előző hetiszakasz, a Kedosim, a szentség parancsát tartalmazta:

„Szentek legyetek, mert én is szent vagyok."

Ez a fogalom – noha a Tóra nem magyarázza meg részletesen – a koraközépkori kommentátorok, a Rishonim segítségével mégis megközelíthető: Rási szerint a parancs előtt álló erkölcsi és szexuális tilalmak (arajot) adnak kulcsot a szentség mibenlétéhez, a Rámbán pedig más megközelítést javasolt. Mindkét értelmezésben közös, hogy a Kedosim lényege valamiféle elválasztódás – a néptől, a bűntől, a hétköznapiságtól.

A mostani hetiszakaszban egy hasonló gyökerű, mégis egészen más természetű fogalom jelenik meg: a kidus Hásém, az Örökkévaló nevének megszentelése. A vonatkozó vers így hangzik:

„Ne szentségtelenítsétek meg az én szent Nevemet, és meg fogok szentelődni Izrael fiai között. Én vagyok az Örökkévaló, aki megszentelt titeket."

Meglepő módon tehát az előző hetiszakasz (Kedosim) és a mostani (kidus Hásém) azonos szógyököt használ, mégis egészen eltérő talmudi tárgyalást kaptak: a Kedosimhoz a Talmud alig szól hozzá, míg a kidus Hásém kapcsán azonban látszólag összefüggéstelen, több különböző témát is tárgyal.

A kidus Hásém a Talmudban – négy traktátus, négy megközelítés

A Bráchot és a Megila traktátus hasonló irányból közelít: a kidus Hásém előírja, hogy bizonyos szent dolgokat – káddist, bárhut, kedusát – kizárólag minján jelenlétében, tíz zsidó felnőtt férfi előtt szabad mondani. Az alap a vers: „meg fogok szentelődni Izrael fiai között" – ehhez tehát kell „Izrael fiai", azaz a tízes közösség. A magyarázat szerint ezért csak zsidók és csak férfiak számítanak bele a minjánba: mert a vers kifejezetten „Izrael fiai közepette" határozza meg a megszentelés keretét.