Kárét, kivágattatás – korai halál vagy ateista végzet?

A hetiszakasz (Acharé Mot) ezekkel a szavakkal nyit:

„Szólt az Örökkévaló Mózesnek, miután meghalt Áron két fia, miután közeledtek az Örökkévaló elé, és meghaltak."

Ez az indítás egyből megadja a szakasz tematikus keretét: Nádáv és Ávihu azért haltak meg, mert túl közel mentek a szentséghez, akkor járultak a szentek szentjébe, amikor nem lett volna szabad. A Tóra ebből következtet: a főpap sem mehet be a szentek szentjébe bármikor, csak egyetlen meghatározott napon, Jom Kipurkor.

A 16. fejezet azzal nyit, hogy Áron fiai túl közel jöttek — és mindjárt azzal folytatja, hogy te viszont ne jöjj mindig oda. Majd az egész fejezet végigveszi a jomkipuri főpapi szolgálatot (ávodát) a maga teljességében, és csak a legvégén derül ki, hogy mindez évenként egyszer ismétlendő:

„A hetedik hónap tizedik napján sanyargassátok lelketeket."

Ez az egyik legérdekesebb szerkezetű szakasz a Tórában: a csattanó csak a legvégén hangzik el.

Az igazak halálának engesztelő ereje

A Móéd Katán traktátus 28. oldalán egy szemléletes párhuzam szerepel:

„Ahogyan a vörös tehén engesztel, úgy az igazak halála is engesztel."

Mírjám igaz volt, halála pedig — csakúgy, mint a párá adumá (vörös tehén) szertartása — engesztelő erővel bír. Ezért szerepelnek egymás után a Tórában.

Ugyanott egy másik párhuzam is megjelenik:

„Ahogyan a kohénok ruhája engesztel, úgy az igazak halála is engesztel."

Ez az összefüggés a bigdé kehunának (a papi ruháknak) és az igazak elhunytának azonos engesztelő funkcióját hangsúlyozza.