Miért vagyunk még mindig itt? Az alija kötelezettsége és a halacha

A tanítás apropóját a Jom haácmáut, Izrael függetlenségének ünnepe adja. A tárgyalt kérdéskör két, egymástól elvileg különböző halachikus problémát foglal magában: egyrészt azt, hogy van-e micva Izrael földjén lakni, másrészt azt, hogy szabad-e elhagyni Izraelt. A kettő nem feltétlenül ugyanaz.

Példaként a lubavicsi rebbe kerül szóba, aki sohasem látogatott Izraelbe. Ennek oka éppen a második kérdéssel függ össze: ha valaki elmegy Izraelbe, és onnan tilos eljönni, akkor az ottmaradás kötelezettségébe kerülhet. A rebbe ezt a csapdát úgy kerülte el, hogy egyszerűen nem ment el – így nem volt miből visszajönnie.

A klasszikus talmudi forrás: Ketubot, az utolsó Misna

A téma klasszikus forrása a Ketubot traktátus utolsó Misnája. Ennek lényege a következő: bárki felvihet valakit Izraelbe, de nem mindenki hozhat ki; bárki felviheti a feleségét Jeruzsálembe, de nem mindenki hozhatja ki.

A Misna szerint a férfi és nő egyenlő jogokkal rendelkezik e tekintetben: a férfi kényszereítheti a háza népét az álijára, vagyis Izraelbe való felmenetelre, sőt Jeruzsálembe is. Ha a férfi akar menni és a nő nem, a nő elveszíti a ketuba-pénzét (a házassági szerződésben rögzített juttatást). Ha a nő akar menni és a férfi nem, a férfi köteles kifizetni a ketuba-pénzt. Mindig az ellenkezik fél veszíti a pénzt.

A Misna továbbmegy: a szolgát is viheti magával az ember, akár akkor is, ha az új hely rosszabb lesz számára. Sőt, a Talmud szerint ez érvényes akkor is, ha Izraelben nincs zsidó többség az adott területen – a rabbi a Kelet-Jeruzsálem vagy Gáza példájával szemlélteti ezt.