Minden zsidó felelős a másikért – az árvut fogalma a Talmudban

Legutóbb az árvut fogalmával kezdtünk foglalkozni: azzal, hogy a zsidók kölcsönösen felelősek egymásért.

Ennek az egyik legismertebb gyakorlati következménye, hogy ha valaki már elmondta a kidust, egy másik pedig még nem hallotta, akkor az, aki már túl van rajta, elmondhatja neki még egyszer.

A forrás: Szanhedrin 27b

A választ a Szanhedrin traktátus 27b oldalán találjuk. Ez a szakasz arról szól, hogy rokonok nem tanúskodhatnak egymásról.

A Tóra kimondja: az apák ne haljanak meg a fiaik bűne miatt, és a fiúk ne haljanak meg az apák bűne miatt – mindenki a saját bűnéért feleljen. Ebből vezeti le a Talmud, hogy egy rokon (legyen szó apáról, fiúról vagy bármilyen más rokonról) nem tanúskodhat a másik ügyében – nehogy éppen az ő tanúsága vezessen ahhoz, hogy a rokonát halálra ítéljék, akár csak vagyoni ügyben is.

„Nem fogja számon kérni" – a kérdés eredete

A szövegben felmerül egy kérdés: valóban igaz-e, hogy az Örökkévaló nem fogja számon kérni valakinek a bűnét a rokonán – tehát ha valakinek az édesapja rosszat tett, azt nem kérik számon rajta? A Tóra a Tizenhárom Tulajdonságban (Isten irgalmának tizenhárom vonásában) azt mondja, hogy igenis számonkéri.

Innen vezették le azt a gyakorlati szabályt, hogy aki már elmondta a kidust, elmondhatja azt még egyszer a később érkezőnek is – akár azért, mert az illetőt egy micva tartotta fel, és emiatt csúszott.

A Sulchán Áruch és a nők kötelezettsége

A Sulchán Áruch, Orách Chájim 271. fejezetének harmadik pontja a kidus elmondásának kötelezettségével foglalkozik, és számos forrást gyűjt össze e köré a téma köré. Itt merül fel a kérdés: mi a helyzet, ha az, akinek a kidust el kellene mondania, egy nő? Mentesítheti-e egy nő a férfit a kidus kötelezettsége alól – vagy fordítva?

Korábban már volt szó arról, hogy a nő nem feltétlenül köteles bizonyos micvákban, például a hálel elmondásában, a kidusban azonban biztosan köteles. Amiről az imént beszéltünk – hogy minden ember felelős a másikért – lehetséges, hogy a nőkre nem vonatkozik ugyanúgy. Az egyik vélemény szerint a nők nem álltak ott annál az eskünél, amikor a törzsek a Gerizim-hegyen és az Éval-hegyen álltak, és az egyik oldal az áldásokat, a másik az átkokat mondta ki.

Ez érdekes állítás, hiszen a Szanhedrin 27b szövegében, amikor arról esik szó, hogy minden zsidó felelős a másikért, egyetlen szó sem esik arról, hogy ez a hegyi áldásoktól és átkoktól függene. Van azonban egy másik forrás is, amelyben ez a kapcsolat valóban megjelenik – így a két hagyomány együtt adja ki a teljes képet arról, hogy honnan ered az árvut, és kikre terjed ki.

A betértek kérdése

A téma egy másik ága a betértekkel (gérekkel) kapcsolatos. A Tószafot azt a kérdést veti fel, hogy ha egy betért valamit rosszul csinál – mert nem tanulta meg megfelelően, hogyan kell a Tórát megtartani –, vajon ezért egy született zsidó is felelősségre vonható-e, az árvut elve alapján.

A Tószafot válasza szerint nem: a kölcsönös felelősséget annak idején 603 550 ember vállalta magára – azok, akik a Szináj-hegynél jelen voltak. A betértek, akik ezek után csatlakoznak a néphez, nem voltak részesei ennek az eredeti elfogadásnak, ezért rájuk nézve a született zsidók nem viselik ugyanazt a felelősséget, mint egymás iránt (ld. Szotá 37b).

Ha ez így van, az egyben azt is jelenti, hogy nem kell attól tartani, hogy valakit ne térítsünk be, mert utána mi leszünk felelősek azért, amit ő esetleg rosszul tart meg. A rabbi, aki személyesen részt vesz egy betérítési folyamatban és tudja, hogy az illető valójában nem fogja megtartani a micvákat, más helyzetben van – de az egyszerű, hétköznapi zsidó, aki nem rabbi, ezen a címen nem tehető felelőssé.

Ugyanez a logika alkalmazható a nőkre is, akik szintén nem voltak benne a népszámlálásban (csak a 20 évesnél idősebb, hadra fogható férfiak), melynek 603 550 volt a végeredménye.