Nem falazunk: az álszentek nyilvános leleplezése

A Talmud Joma traktátus 86. oldalán foglalkozik azzal a kérdéssel, amelyet a közösségi életben sajnos időről időre fel kell tenni: kötelező-e nyilvánosan kihirdetni azokat, akik álszentnek (chonef) bizonyultak? Ez a kifejezés olyan személyre utal, aki gonosz ugyan, de igaznak mutatja magát. Rási magyarázata szerint ez pontosan az álszentséget jelenti.

A kérdés azért merül fel, mert időről időre előfordul, hogy valaki nem az, akinek mutatja magát: nagy cádikként lép fel, miközben titkos bűnöket követ el. Ezzel párhuzamosan felmerül az az aggodalom is, hogy a nyilvános megszólalás belső viszálykodásnak tűnhet, amit sokan azzal hárítanak el, hogy „ezt házon belül kéne megoldani." A helyzet azonban ennél mélyebb és összetettebb: létezik közösségi felelősség, amelyet a halacha részletesen szabályoz.

A talmudi alap és Rási magyarázata

A Talmud a kérdést Ezékiel próféta könyvével alapozza meg, ahol arról van szó, hogy az Örökkévaló botlókövet helyez az elé, aki visszatér a jó útról és helytelent cselekszik. Rási ehhez fűzött magyarázata egyértelmű: az álszenteket, akik gonoszok, mégis igaznak mutatják magukat, közzé kell tenni — mégpedig azért, hogy ne következzék be az Örökkévaló nevének megszégyenítése (chillul Hashem). Ez az aggodalom abból fakad, hogy ha a zsidó közösség eltussolja a bűnöket, azt mondhatják: a zsidók szőnyeg alá söprik a bűnözést, és egymásnak falaznak.

Rási egy másik indokot is említ: ha valaki titokban bűnözik, de nyilvánosan feddhetetlennek látszik, az emberek azt tanulják meg tőle, hogy érdemes jónak látszani. Sőt, ha az ilyen embert később büntetés éri, azt fogják mondani: „lám, ez a cádik mennyi jót cselekedett, és mégis mennyi baj érte — akkor minek legyünk mi cádikok?" Ez is chillul Hashem, az Örökkévaló nevének megszentségtelenítése.