Áttekintés és betekintés Tisá BeÁv gyászdalaiba

A ma esti és holnapi imakönyvünk hatvan oldalas gyűjtemény – ez már a rövidített változat. Az Échá, vagyis a Siralmak könyve öt fejezetből áll, ebből jellemzően semmit nem hagyunk ki. Emellett az askenázi hagyomány szerint negyvenöt kina létezik, amelyeket Tisá BeÁv reggelén mondunk el, de nem mindegyiket mindenhol – vannak köztük népszerűbbek és ritkábban mondottak.

Van köztük egy különleges is, amelyet Rav Simon Schwab írt a vészkorszak áldozatainak emlékére. Az utolsó kina az Eli Cion, amelynek dallamát mindenki ismeri, aki valaha járt a három gyászos hét péntek esti imáin – ilyenkor ugyanezen a dallamon énekeljük a Lechá Dodit.

Tisá BeÁv jellege és a négy böjt

Semmi sem véletlen: mind az első, mind a második Szentély pontosan ezen a napon pusztult el, és a hagyomány szerint a kémek bűne is ekkor történt – éppen azért, mert az akkori sírás ok nélküli sírás volt. Az Örökkévaló ezért mondta: most adok nektek valódi okot a sírásra. A bölcsek szerint ez egy olyan nap, amely alkalmas a sírásra – innen ered böjtünk és huszonöt órás gyászunk.

Mindössze négy közösségi böjtnapot vezettek be a bölcseink: Tamuz tizenhetedikét, Tévész tizedikét, Gedálja böjtjét és Eszter böjtjét. Gedálja böjtje azért érdekes, mert már a pusztulás után történt: a nép még kapott egy utolsó esélyt, hogy alávetve magát a birodalomnak vazallus államként megmaradjon, de fellázadt Gedálja ellen, és ezzel ez az esély is elveszett.

Tisá BeÁv különbözik a többi böjtnaptól: egésznapos a böjt, és délig csak alacsonyan ülhetünk, sőt, kényelmetlenebb ágyon alszunk.

Miért gyászolunk így?

A gyász lényege, hogy teret adjunk a veszteség feldolgozására. A süve, a hét napos gyász idején direkt eltiltjuk a gyászolót sok mindentől – még a Tóra-tanulástól is, mert az megörvendezteti a szívet, és nem szabad, hogy legyen egy menekülőútvonala. Szembe kell néznie a veszteséggel.

Tisá BeÁv azonban éppen az ellenkező probléma: itt nem a menekülés a nehézség, hanem az, hogy jól érezzük magunkat itt és most. Ez a nap arra való, hogy szembesüljünk a veszteség valódi érzésével, amely elől egyébként szívesen menekülnénk. Ezért nincs Tóra-tanulás, nincs evés – legalább ennyi törődést megérdemel a Szentély.