Mekách táut, 4. rész – felelősség az észrevehetetlen hibáért (CM 232:7-14)

A polgárjogi törvények témájában ma azzal folytatjuk, amit legutóbb elkezdtünk: vásárláskor mikor lehet egy ügyletet visszamondani, ha az ember hibát talál a megvásárolt termékben, és mikor lehet ezzel az üggyel egy rabbinikus bírósághoz — egy bét dínhez — fordulni.

Amikor az eladó előre bevallja a hibát

Az első eset az, amikor az eladó maga is elmondja a vevőnek, hogy az áru nem teljesen hibátlan. Ha az eladó ezt őszintén bevallja, és emiatt kedvezményes áron adja a terméket — mondjuk a fél áráért —, akkor a vevő utólag nem reklamálhat azzal, hogy „ez rossz, az rossz, amaz is rossz”. Ezt ugyanis a vevő magára vállalta azzal, hogy tudta: csak a fél árat fizeti egy nem hibátlan termékért.

Ehhez azonban egy fontos feltétel tartozik: az eladónak konkrétan meg kell mondania, milyen hibáról van szó — nem elég általánosságban közölni, hogy „van benne hiba”. A törvény ugyanakkor egy engedményt is tesz: az eladó nem köteles pontosan megnevezni a hibát, elegendő, ha egy összeghatárt ad meg. Ha például a termék ára húszezer forint, és az eladó azt mondja, hogy ötezer forint értékű hiba van benne — anélkül, hogy megmondaná, pontosan mi az —, ez is elfogadható. Ebben az esetben a vevő csak akkor reklamálhat utólag, ha az általa talált hiba meghaladja az öt­ezer forintos értéket; ha kevesebb, nincs helye reklamációnak (CM 232:7).

Ha viszont a vevő egyszerűen csak megveszi a terméket anélkül, hogy bármiféle hibáról szó esett volna, akkor jogosan várja el, hogy az áru hibátlan legyen. Ha ilyenkor derül ki utólag a hiba, az eladó nem hivatkozhat arra, hogy „a pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el” — mert az eladónak akkor is meg kellett volna mondania, mi a hiba.

Van egy másik megoldás is: az eladó nem feltétlenül nevezi meg a konkrét hibát, hanem egyszerűen annyival csökkenti az árat, amennyivel a hiba az áru értékét csökkenti. Ilyenkor viszont tisztában kell lennie azzal, mekkora ez az értékcsökkenés — nem adhat csak úgy, találomra egy engedményt anélkül, hogy tudná, mekkora hibáról van szó.

A folytatásban több olyan pont következik, amely elsősorban állatok — például szántásra vásárolt igavonó állatok — adásvételével foglalkozik. Ezek a mai gyakorlatban ritkán relevánsak, ezért ezeket most átugorjuk, és a belőlük levonható, ma is érvényes tanulságokra koncentrálunk.