Mekách táut, 6. rész – mikor bizonyító erejű a vételár? (CM 232:23)

A Varró Dániel-féle mesekönyvek igen szórakoztató mulatságot kínálnak fektetéskor az egész család számára – csak éppen a fektetésre nem alkalmasak. Amikor először olvastuk, mindenki jobbra-balra dőlt a nevetéstől. Hogy lehet így altatni?

Ez alapján merült fel a halachikus kérdés: vajon van-e jogunk visszavinni a könyvet a boltba, mondván, hogy nem töltötte be a rendeltetését?

Természetesen valójában nem volt szándékunk ezt tenni, nagyon kedveltük a könyvet. De a tanulás ismétléséhez jó kérdés!

Ez a kérdés pontosan a Sulchán Áruch Chosen Mispát részének a téves vásárlásról (mekách táut) szóló fejezetéhez kapcsolódik, amit éppen tanulunk. Kigyűjtöttem azokat a pontokat, amelyek kapcsolódnak ehhez az esethez.

Felismerhető és fel nem ismerhető hiba

A fejezet nyolcadik pontja arról szól, hogy egy hibát felismerhetünk-e a vásárláskor, vagy sem. A mi esetünkben a kérdés az, hogy ha egy könyv ahelyett, hogy elaltatná a gyereket, megnevetteti és felébreszti, az egy felismerhető vagy egy nem felismerhető hiba-e.

A válasz egyértelmű: ez egy felismerhető hiba, hiszen a vásárló akár bele is lapozhatott volna, mielőtt megvette – tehát elvileg észrevehette volna, hogy a könyv inkább vidám, mint altató hangvételű.

A többség elve és annak korlátai

Itt jön a képbe a fejezet utolsó, 23. pontja, ami a többség (rov) elvéről szól. Feltehetnénk a kérdést: ha a gyerekkönyvek többségét altatás céljából vásárolják az emberek, nem lehetne-e erre az általános feltételezésre alapozni, és emiatt visszavenni a könyvet?

A Talmud válasza világos: nem. Még ha igaz is volna, hogy a legtöbb szülő altatás céljából vesz gyerekkönyvet, ebből az általános többségi feltételezésből (amit "globális rov"-nak nevezhetünk) nem indulhatunk ki pénzügyi ügyletek felbontásához. Egy ilyen általános, statisztikai jellegű érveléssel nem lehet megváltoztatni a felek pénzügyi helyzetét.

Van azonban egy fontos megkülönböztetés: a globális, "a világ általában így csinálja" jellegű többség és a lokális, konkrét ismeretségen alapuló többség között. Ha az eladó ismeri a vevőjét, és tudja, hogy ő személy szerint az esetek többségében egy bizonyos célra szokott vásárolni valamit, akkor ezt a helyi többséget igenis figyelembe kell venni. Ilyenkor az eladónak kötelessége erre tekintettel lenni – és ha ezt elmulasztja, köteles visszatéríteni az árat.

Ez a különbségtétel azért is szép, mert nem arról szól, hogy a vevőnek be kell olvadnia a tömegbe, és úgy kell viselkednie, mint mindenki másnak.