Mekách táut, 8. rész – ökör, arany, vetőmag (CM 232:18-20)

Amikor valaki olyan ökröt vásárol, amelynek nincsenek őrlőfogai. Ez nem apró hiba – ha az állat nem tud rágni, éhen hal. Ha a gazdája nem etette volna külön, gondoskodva róla, az állat elpusztul, és a vevő visszakövetelheti a pénzét, méghozzá úgy, hogy az elhullott állatot magát is visszaviszi az eladóhoz.

Miért újdonság ez a törvény?

A talmudi gondolkodásmód mindig azt keresi egy törvényben, hogy mi benne az újdonság, mi az, ami nem magától értetődő. Ha minden törvény pusztán a logika egyenes következménye volna, unalmas lenne végigmenni rajtuk – hiszen már tudnánk előre, mi lesz a válasz. Ezért érdemesebb azt megkérdezni: mit gondolnánk, ha ez a törvény nem így szólna? Ezt a feltételezett, téves várakozást nevezi a Talmud nyelve annak, amit hibásan gondolnánk (hává áminá) – vagyis azt, amit a törvény kimondása előtt logikusan hihetnénk.

Ennél az esetnél az volna a magától értetődő feltevés, hogy a vevő hibája, hiszen ő vette meg az állatot, és nem vizsgálta meg. A törvény újdonsága éppen az, hogy mégsem őt hibáztatja, hanem az eladót: az eladó mulasztotta el, hogy szóljon a hiányzó fogakról.

A hamis arany analógiája

Van egy hasonló eset, amely ugyanezt az elvet szemlélteti más közegben. Az aranyat hagyományosan úgy tesztelték, hogy beleharaptak. Ha valaki hamis aranyat – amelybe ólmot vagy más fémet kevertek – ad el igazi arany gyanánt, a vevő a harapással felfedezi a csalást, de eközben a saját fogát is tönkreteszi. Mégis jár neki a teljes vételár visszatérítése, annak ellenére, hogy ő okozta a kárt a beleharapással. A felelősség ugyanis az eladóé marad, mert ő mulasztotta el közölni, hogy az árut hamis.

A közvetítő különleges helyzete

Új, érdekes fordulatot hoz az az eset, amikor az eladó nem az állat eredeti tulajdonosa, hanem közvetítő – tehát kereskedő, aki megveszi az árut azért, hogy tovább is adja, és nem tartja tartósan magánál. Ő jogosan mondhatja: nem is volt módomban tudni, hogy hiányoznak a fogak, hiszen nem én tenyésztettem és tartottam az állatot.

Mi történjen ilyenkor? A logika azt sugallná, hogy a vevő ilyenkor egyenesen az eredeti eladóhoz forduljon reklamációval. Meglepő módon azonban nem ez a döntés a forrásban. A törvény szerint a közvetítőnek esküt kell tennie arra, hogy valóban nem tudott a hibáról – hiszen kereskedőként elvárható volna tőle, hogy tudjon róla. Ha leteszi ezt az esküt, akkor mentesül, és a vevő az eredeti eladóhoz fordulhat, mert végső soron az ő mulasztása okozta a kárt.

Ez a fordulat érdekes, mert az elején még úgy tűnt, senki sem hibáztatható azért, mert nem vette észre a rejtett hibát – most viszont kiderül, hogy bizonyos helyzetekben mégis elvárható lett volna az ellenőrzés.